Októberben volt két éve, hogy belevágtam a blogírásba és még élénken emlékszem az első cikkem publikálása előtti érzéseimre. Nem voltam benne biztos, hogy bárki is elolvassa. Hogy bárkit is érdekelnek majd a gondolataim a futásról, a triatlonról, és úgy általában az életről. Annál nagyobb meglepetés volt, mikor jöttek a kezdeti visszajelzések. Nagyon jólesett, hogy motiválni tudtam embereket arra, hogy korán reggel elmenjenek futni, belevágjanak egy új sportba vagy csak kifejezzék az érzéseiket az írásommal kapcsolatban.
A legváratlanabb meglepetés és az egyik legnagyobb visszaigazolás viszont a múlt héten ért, mikor megláttam az egyik volt szaktársam fényképét a neten. Először azt hittem, hogy valaki más van rajta, de csak nem hagyott nyugodni a gondolat és írtam neki. Peti elmondta, hogy több, mint 60 kilót fogyott az utóbbi hónapokban, és a blogom az egyik top motivációs tényező volt számára. Természetesen egész nap fülig ért a szám, el sem akartam hinni a dolgot. Valahogy így utólag értelmet nyert minden, amiben reménykedtem akkor, mikor ezt az egészet elkezdtem. Segítettem egy embertársamnak. Ha nem is közvetlenül, de inspirálódott, elkezdett futni és leadott 60 kilót.
Úgyhogy elhatároztam, hogy megírom Peti történetét, akit 160 kilósan, napi másfél doboz cigivel ért utol a „túlélési ösztön”. Mikor a harmadik emeleti feljutás maga volt a pokol, nem tudott aludni és migrének gyötörték, döntenie kellett, hogy merre tovább.
P: Minden azzal kezdődött, hogy idén januárban 10 év után letettem a cigit. 2018 végére utáltam minden meggyújtott szálat. Börtönnek éltem meg a dohányzást. Talán ez is volt a szerencsém. Januárban ellátogattam a háziorvoshoz. Megmondom őszintén, nagyon féltem. Szerencsére nem lettek tragikusak az eredmények, de a konstans magas pulzus, rossz légzés és még sorolhatnánk adott okot arra, hogy szakítsak a dohányzással.
Egy hét szabadság, nyugodt körülmények és netflixezés után Peti azt hitte, hogy túlélte a legnehezebb részt. Aztán jött a harmadik hét és tetőzött az elvonás. Kitartott és ez további erőt és motivációt adott neki a folytatáshoz. Bérletet váltott a legközelebbi konditerembe, vett egy futócipőt és elkezdte számolni a napi kalóriabevitelt.
P: Az elején nagyon bután álltam a diétához, és belefutottam minden kezdő hibájába. Féltem a szénhidrátokól. Aztán segítséget kértem egy táplálkozási tanácsadótól. Teljes mértékben megvontam az alkoholt. Az első néhány hónapban 1500 kalória alatt tartottam a napi kalóriabevitelt. Kerültem a feldolgozott élelmiszereket és a hétköznapokban szinte teljesen lemondtam a tejtermékekről. Mindennap főztem, ez egyébként azóta sem változott. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni hányszor csaltam, vagy ettem félre. Mindig ott volt a bukástól való félelem.
Az életmódváltás 70%-ban az evésen, 30%-ban pedig a mozgáson múlik, Peti az utóbbit is igyekezett kimaxolni. Azonban egy dolgot elhatározott: soha nem fog szenvedni.
P: Mozgás tekintetében semmi bonyolultra nem vállalkoztam. Heti három osztatlan súlyzós edzésem volt és három óra kardió. A súlyzózásnak különösen fontos szerepe van a fogyásban: tónusosabbá teszi a testet és a megereszkedett bőrrel is segít megküzdeni. Nem erőltetettem semmi olyan mozgásformát, ami nem esett jól. Babalépésekben kezdtem a futással való ismerkedést: futópadon séta, emelkedőn séta, kocogás, majd futás. Célokat tűztem ki magam elé. A barátom esküvőjére szerettem volna elérni a 130-at, az év második felére azt, hogy két számjegyet mutasson a mérleg.
Természetesen Peti életében is voltak nehezebb időszakok, például munkahelyén a feladatra koncentrálni az alacsony kalóriabevitel és elvonási tünetek mellett, vagy megküzdeni a bűntudattal a baráti összejöveteleken. De a kitartás meghozta az eredményt. Az új profilképén fel sem lehet ismerni. Nemcsak nekem volt ez a reakcióm, sokan csodálkozva, megdöbbenve konstatálták a változást. Peti social media oldalán özönlöttek a lájkok, kommentek.
P: Munkatársak, barátok, családtagok részéről már jó ideje kapok hasonló visszajelzéseket, de szélesebb körben ez volt az első nyilvános kép. Érdekes érzés volt. Sok olyan ismerősöm írt, akikkel nagyon régen nem találkoztam és megmondom őszintén nagyon jól esett. Sok energiát merítettem az üzenetekből. Nem mindennap kap ennyi kedves szót az ember.
Bár nem hiányzik a régi Peti, idő lesz, mire újra elhelyezem magam az élet térképén, hogy ki is vagyok valójában. Mit látnak az emberek és mit látok én. A külsőségek az élet minden területén előnyt jelentenek. Persze fontos a belső, hogy milyen a gondolkodásunk, lehetünk értékes emberek, de az első benyomást szinte mindig a csomagolás adja. Összességében azt mondhatom, hogy az utcán, a metrón, a boltban, ismeretlen emberek másképp tekintenek rám, persze az is lehet, hogy csak én érzem így. Mindenesetre a legfontosabb az, hogy most már én is jobban elfogadom önmagam.
Petire nemcsak lelkileg volt nagy hatással az elmúlt néhány hónap. Eladó ruhákat lát mindenhol és nehéz ellenállnia a tükröződő felületeknek (ahogy ő mondja, 26 évet kell bepótolnia). Az utóbbi pár hónapban pedig egy új szenvedély is megtalálta.
P: Június környékén tudtam, mertem először kocogni padon 10 percet. Olyan boldog voltam, mint addig soha. Valamiért mindig izgalmasnak tartottam a futást és most végre megtehettem az első lépést. Néhány alkalommal csak a kerületen belül edzettem, de bennem volt a késztetés, hogy a Duna mellett fussak. Kel fel a nap, ébred város, csak én és Duna. Azóta már megvolt az első 10-es és tavasszal tervezem lefutni az első félmaratonomat is.
Végül megkértem Petit, hogy üzenjen valamit azoknak, akik egy életmódváltás küszöbén már csak az utolsó jelre várnak.
P: Nincs trükk, de nem is kell. Nem kell várni a csodaszerre, vagy a tökéletes receptre. Ha megjön a lendület bele kell kapaszkodni és nem szabad elengedni. Lesznek, akik mellénk állnak, akik segítenek, de az úton egyedül kell elindulnunk.
fjsdra 
Leave a Reply