Egy viselkedéselemző maratonista

Képzelj egy meleg, nyári napot, amint az új rózsaszín flamingós matracodon lebegsz a Balatonban, és azon tanakodsz, hogy palacsintával vagy jégkrémmel fejeld-e meg az imént elfogyasztott sajtos-tejfölös lángost. Most pedig képzelj el engem, amint egy nettó 40 fokos panelben készülök az államvizsgámra és nagyon utállak Téged mindezért!

Az elmúlt két hónapban nemcsak életem legnagyobb fizikai próbatételét abszolváltam, de az eddigi legnagyobb mentális erőfeszítést is. Az áprilisi maratonom után pont két hónappal volt a pszichológia államvizsgám. Az utolsó hajrában szinte kívülállóként szemléltem magam: én, aki két hónapja már este 9-kor aludtam, félmaratonokat futottam, figyeltem arra, hogy mit eszek, harmóniában voltam önmagammal, most összetörten kuporgok az ágyamon hajnali 2-kor, a hasamon egy üres chipses zacskóval izzadok a meleg nyári éjszakában és egy lépést nem tettem meg már egy ideje, maximum az idegösszeomlásom felé. Hát így született meg ez az összehasonlítás. Lássuk a legnagyobb különbségeket a maratoni és az államvizsgára való készülésem között.

Szisztematikus felkészülés vs a határidő varázsereje

Míg a maratonra egy fél évet készültem az edzőm és az edzéstervem segítségével, az államvizsga előtt két héttel jutott eszembe, hogy ideje lenne elkezdenem a tanulást. Éppen egy esküvőn voltam, mikor először jött egy szolid, bűntudat-szerű érzés, ami akkor gyorsan elillant, de a hatása a következő pár napban megmaradt és egyre fokozódott. Sajnos nagyon kevés volt ez a két hét a felkészülésre, de azt hiszem, elmondhatom, hogy sikerült behoznom a lemaradást.

Fókuszált figyelem vs módosult tudatállapot

A hosszan tartó fókuszált figyelem csak a kiváltságosok adottsága, természetesen nekem sem adatott meg. Ezért próbálom kompenzálni azzal, hogy újra és újra megszakítom az elkalandozásaimat, hogy folytatni tudjam a magolást. Eddig ez többnyire bejött, de itt akkora volt az anyag, hogy borzasztóan belefáradtam. Az sem segített, hogy kitaláltam  apróbb önjutalmazásokat (pl megnéztem egy sorozatból 10!!! percet, ettem valamit). Míg az államvizsgára tanulás során a kínok-kínját éltem át, a maraton előtti hosszú futásaim alatt szinte mindig jött a flow. Kikapcsolt az agyam, csúcsélményt éltem át, melyben elmosódott tér és idő, eggyé váltam a cselekvéssel, feloldódtam a futásban. Új ötletek szálltak meg és harmóniába kerültem önmagammal.

Vak szerencse vs input-output egyensúlya

Míg az államvizsga leginkább a vizsgabizottságom gyermekei által aznap reggel kiborított müzlin, az előző esti párjával lefolytatott zűrös csetepatén, és mindezekből összetevődött aznapi lelkiállapotán múlik, a maratonnál egyensúlyban van egymással az input és output. Azaz ugyanannyit veszel ki, amennyit beleteszel. Már a rajtnál hatalmába kerít az érzés, hogy sikerülni fog, mert csakis rajtad múlik. Ezt a fajta érzést az államvizsga előtti percekben nem éreztem. A szerencse viszont most sem hagyott el, jó tételt húztam, a bizottságom pedig abszolút jófej volt, így összességében egy pozitív élménnyel távoztam a vizsgáról. De végig az volt az érzésem, hogy ez most nem 100%-ban rajtam múlik.

12 órás mélyalvás vs 4 órás hallucinációkkal teli állapot

A maratonra úgy készültem, hogy általában már este 9-10-kor lefeküdtem aludni. Rendesen pihentető, mély alvás volt ez, ami közben regenerálódtak az izmaim. Az államvizsgára való felkészülésemet több napon át hajnali 2-ig tartó tanulás, majd egy mindezt pár óráig megszakító, élénk álomképekkel teli, pszichedelikus élmény előzte meg, mely alvásnak semmiképp sem volt nevezhető. Valahol ez is egy módosult tudatállapot, bár közelebb volt egy modernkori kínzáshoz, mint a spirituális élményhez.

Mentális segítség vs mentális bűntudat

A futás során jó kiegészítés lehet az agymunka, kigondolni, hogy miről szeretnék írni, megfogalmazom a gondolataimat, pörgetem az agyam, meglátok okot és okozatot, nagyobb összefüggéseket. A tanulásnak is jó kiegészítése lehet a sport. Kivéve, ha tényleg az utolsó pillanatra hagyod, mikor már olyan mértékű bűntudatod van, ami a kanapéhoz láncol.

Posztraumás stressz szindróma

Habár a maraton után is úgy éreztem, hogy lett egy űr az életemben, hiszen teljesítettem azt, amire fél éve készültem, az államvizsga után szinte nem tudtam magamhoz térni. Fizikailag is leamortizálódtam, az immunrendszerem totál belefáradt az erőlködésbe,  úgyhogy gyorsan le is betegedtem. Hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek az ölembe pottyant lehetőségekkel: újra lett szociális életem és énidőm. A maraton után hiába voltam fizikailag fáradt, mégis tele voltam energiával, hiszen valami olyasmit tettem, amit eddig soha, kimozdultam a komfort zónámból.

Az elmúlt két hónap legnagyobb tapasztalata számomra az, hogy jobban szeretem a testem határait feszegetni, mint az agyi kapacitásomét, bár azért az sem rossz érzés, hogy immár hivatalosan is elemezhetem mások viselkedését. Muhahaha.

IMG_6770nofolt

Fotó: Zoltan Biro Photography

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑

%d bloggers like this: