Ami rossz, az néha a lehető legjobb

Tavaly ilyenkor hirdettük meg a házunkat, amiben közel 20 évet éltünk. Mikor a félelmeimre gondoltam egy pár éve, az, hogy eladjuk ezt a házat, ami annyi ideig az otthont jelentette és ahol boldogok voltunk, mindenképpen köztük volt. Ragaszkodtam hozzá, féltem az ismeretlentől. De sajnos ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, kénytelenek voltunk meghozni ezt a döntést.

Nyáron aláírtuk a szerződést, kezdtük magunkat hozzászoktatni a gondolathoz, hogy nincs többé kertünk, éjszakába nyúló grill partik, nem a megszokott környezetben fogok futni ősztől, a Velencei-tókör sem a házunktól fog indulni, és nem nézünk többet ebéd közben évek óta rögzített Született feleségek részeket Anyukámmal.

Akkor ez egy nagyon ijesztő dolognak tűnt. Nem láttam azt, hogy mi lesz azután, hogy valóra válik. De minél többet gondolkodtam rajta, arra jutottam, hogy egy olyan dologhoz ragaszkodom, ami valójában nem igazán lényeges. Hiszen nem az a fontos, hogy hol élem az életem, sokkal inkább az, hogy kikkel. A házunkat megszépítette a sok emlék, de teremthetünk újakat, azokkal, akikhez valójában ragaszkodom.

Az elmúlt egy évben több változás történt velem, mint egész életemben és valahogy mindig ehhez a ponthoz nyúlok vissza, ebből vezetem le a történéseket. Végérvényesen kimozdított a komfort zónámból. A költözésünk napján volt az első olimpiai távú triatlon versenyem. Úgy jöttem el otthonról, hogy  a verseny után többet nem megyek haza. Legalábbis nem ugyanoda. Valahogy ezzel a versennyel elválasztottam egymástól a múltat és a jövőt.  Ez volt az a pont, amikor elkezdtem megvalósítani önmagam.

Egy év alatt kétszer költöztem, vettem egy lakást, megtalált álmaim munkája, visszatért a tévézés az életembe, hamarosan lesz egy új diplomám, futottam egy maratont, teljesítettem az első triatlon versenyemet, és elkezdtem vezetni a saját blogomat. Számtalan új embert ismertem meg, akik új kapukat nyitottak ki nekem.

Egy éve még csak formálódott bennem a gondolat, hogy lefutom a maratont és írok egy blogot a felkészülésemről. Akkor még lehetetlen célnak tűnt és abban sem voltam biztos, hogy bárkit is érdekelni fognak a felkészülésem részletei. A sok pozitív megerősítés után viszont már biztos voltam benne, hogy jó útra találtam. Imádtam kiírni magamból a gondolataimat és válaszolni Nektek, mikor megkerestetek egy-egy kérdéssel. A maraton életem egyik legjobb élménye volt, új távlatok nyíltak az életemben, és úgy érzem, hogy még mindig a közelében sem vagyok annak, ami rejlik bennem.

A legjobb döntés volt, hogy eladtuk azt a házat. Közelebb kerültek hozzám nemcsak térben, de lélekben is a számomra legfontosabb emberek. Az ismeretlenbe belevetve magam felfedeztem, hogy erős vagyok. Sok mindent kibírok. Mindig a megoldást keresem. Nem törnek le a lehetetlennek tűnő, nehéz helyzetek. Ezt pedig biztos, hogy a sportversenyeknek köszönhetem. Amit még megtanultam ez alatt az év alatt, hogy ha nyitottak vagyunk a lehetőségekre, azok megtalálnak minket. Ha nem ragaszkodunk görcsösen egyes dolgokhoz, csak éljük az életünket, csináljuk, ami boldoggá tesz minket, de azt 100%-osan, akkor előfordul, hogy az ölünkbe pottyannak a lehetőségek. És ha elég ügyesek vagyunk, élhetünk velük.

És hogy hogyan tovább? Az a jó az álmokban, hogy ha megvalósítunk egyet, akkor lejjebb mehetünk egy szintet egy még merészebb álmunkhoz. És ha annak a megvalósítására is megértünk fejben, akkor elkezdhetünk tenni érte. Én is új célokat tűztem ki magam elé. Októberben tervezem lefutni a második, de első hazai maratonomat, Budapesten. Most egy 4:30-as időt tervezek. Természetesen továbbra is írok Nektek, hiszen még koránt sem merítettem ki a teljesítménysportokra való felkészülés tárházát. Tervezek írni a flow-ról, ami a hosszútávsportok közben megszáll minket. A regenerálódásról, a relaxációról, az önjutalmazás fontosságáról. Az étrendről, ami rengeteget segíthet egy jobb eredmény elérésében. A legideálisabb futóterepekről, a városban futásról. A munka és sport egyensúlyáról. Hogy miért nem hallgatok zenét futás közben.

Nyáron nemcsak futni fogok, bármennyire is szeretem, hiányoztak más mozgásformák is. Idén is tervezem átúszni a Balatont és 12 óra alatt megkerülni biciklivel. Az októberi maraton után pedig veszek egy országúti biciklit, és jövőre nekilátok felkészülni az Ironman féltávnak.

A többi pedig még körvonalazódik a fejemben. Annyi biztos: nincs megállás. Most már nincs.

(Fotó: Kiss Laci)

IMG-1638

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑

%d bloggers like this: