Happy Last Year!

Hogy őszinte legyek, nem terveztem semmilyen év végi összefoglalót, egyszerűen csak elveszni a két ünnep közötti szünetben és azt sem tudva, hogy milyen nap van éppen, belecsöppenni 2018-ba. De aztán egyik nap a barátnőm elküldte a Personal Branding blog év végi összefoglaló kérdéseit. Általában nem szoktam ilyeneket kitölteni, de ez most annyira tetszett, hogy megtettem. És sokat segített abban, hogy méltóképp értékeljem a 2017-et, a helyére tudjam tenni az elért eredményeimet és kudarcaimat és tudatosabban vágjak neki 2018-nak.

Szóval úgy gondoltam, hogy Nektek is hasznosak lehetnek a kérdések és a teljesség igénye nélkül megosztom Veletek, hogy mit hozott nekem 2017.

  1. Mi volt a legfontosabb cél, amit idén elértél?
  2. Mi volt a legnagyobb szakmai siker?
  3. Mi tett igazán büszkévé?
  4. Miben fejlődtél a legtöbbet?
  5. Mi volt a legnagyobb hiba és mit tanultál belőle?
  6. A legnagyobb akadály, amit sikerült legyőzni?
  7. Mit tanultál magadról idén?
  8. Ki az, akitől a legtöbbet tanultál?
  9. Új dolog, amit kipróbáltál?
  10. Az év legjobb döntése?
  11. Az év legrosszabb döntése? Mit tanultál belőle?
  12. A legnagyobb nevetés?
  13. A legemlékezetesebb esemény?
  14. Mi az, amit leginkább megbántál?
  15. A legnagyobb csalódás?
  16. Az év legjobb könyve?
  17. Kedvenc idei film?
  18. A legjobb színházi előadás vagy koncert?
  19. Mi volt az a szakmai előadás, amiből a legtöbbet tanultad?
  20. Új szokás, amit az idén alakítottál ki?
  21. Rossz szokás, amit elhagytál?
  22. Mi volt az-az alkalom, amikor igazán kiálltál magadért?
  23. Mi volt a három legjobb dolog idén?
  24. A legjobb dolog, amit valaki értem tett:
  25. Valami, amit másokért tettem:
  26. Ha meg lehetne változtatni valamit az elmúlt évből, mi lenne az?
  27. Amiért hálás vagyok idén:
  28. Az év embere?
  29. Három szó, melyek leginkább összefoglalják az évedet:
  30. Ha visszatudnál utazni az időben – az év elejére – milyen tanácsot adnál magadnak?

A legfontosabb, amit 2017-ben tanultam, hogy ha valamit elkezdek, akkor abból, ha kellően nyitott és szorgalmas vagyok, további jó dolgok alakulhatnak. A legjobb példa erre ebben az évben az volt, hogy elköltöztünk. Az, hogy kiléptem a komfort zónámból és megtettem azt, amitől sok éven át tartottam, olyan bátorságot adott, amit sosem gondoltam volna. Ebben az időszakban döntöttem el, hogy elindulok életem első triatlon versenyén és beindítom ezt a blogot, a maratoni felkészülésem jegyében. A blognak köszönhetően pedig megismertem sok nagyszerű embert, kiírhattam magamból az élményeimet, sokat segített a tudatosabb felkészülésben, és valahogy úgy érzem, ennek is köszönhető az új munkám, amivel hosszú idő óta egy régi szenvedély – a tévézés – tért vissza az életembe.

Természetesen voltak ebben az évben is dolgok, amik nem sikerültek és amiket kudarcként éltem meg. Utólag ezeket is pozitívan értékelem, mert összejöhettek olyanok helyettük, amik sokkal inkább illettek a személyiségemhez.

Ebben az évben sok új dologba vágtam bele, amik elsőre tőlem szokatlannak, vagy furcsának tűnhettek, de 2017-ben is velem volt pár ember, akik soha nem kérdőjelezték meg a döntéseimet, sőt, jobban hittek bennem, mint én saját magamban. A barátom, a legjobb barátaim mindig motiváltak és hagyták magukat általam is inspirálni, amiért nagyon hálás vagyok. Voltak olyanok is ebben az évben, akik ugyan távolról, de nagyon sokat segítettek. De a leghálásabb idén is a szüleimnek lehetek, akikre mindig számíthattam. Ők azok, akik akkor is kocsiba pattannának, ha a világ végén érne valami baj. Szerintem ők még igazán sosem csalódtak bennem. És ez nem az én érdemem, hanem az övék, mert sosem erőszakolták rám az akaratukat, megértették, mi az, amiben én jó vagyok és mindig ebbe az irányba tereltek. Bármibe is kezdtem, büszkék voltak rám és segítettek elérni a céljaimat. Azt hiszem, szeretőbb szülőket nem is kívánhat az ember. Boldog vagyok, hogy idén is velem lehettek.

Hát ennyit szántam így év végére. Ezekkel a gondolatokkal vágok neki 2018-nak, amiben remélem, összejön az álmom, amiért belevágtam ebbe az egészbe.

Ja, és feltétlenül nézzétek meg a Testről és lélekről című filmet (17-es kérdés) még mielőtt Oscar-t kap és tele lesznek a mozik! 🙂

Forrás: http://personalbranding.blog.hu/2017/12/26/kerdesek_az_ev_ertekelesehez

To be honest, I did not plan any summary about my last year, I just wanted to enjoy my holiday and fall into the next year without knowing which day it is, but my friend sent me this year-end summary from the Personal Branding blog and I decided to fill it. It helped me a lot in evaluating 2017 and start the new year with my last year’s experiences. So I decided to share with you these questions and the best things 2017 brought to me.

    1. What was the biggest thing, you achieved?
    2. What was the biggest professional success?
    3. What made you feel proud of yourself?
    4. In what did you improve the most?
    5. What was your biggest fault and what did you learn from it?
    6. Biggest difficulty you could face with?
    7. What did you learn about yourself?
    8. Whom did you learn the most?
    9. New thing, you had tried?
    10. Best decision of the year?
    11. Worst decision? What did you learn from it?
    12. Biggest laugh of the year?
    13. The most memorable event of the year?
    14. What did you regret the most?
    15. Biggest disappointment of the year?
    16. Best book of the year?
    17. Best film of the year?
    18. Best concert or theater performance?
    19. Professional performance, from which you learned the most?
    20. A new habit you evolve this year?
    21. A bad habit you left this year?
    22. What was the time, when you stood up for yourself the most?
    23. The best 3 things about this year are:
    24. The best thing somebody did to me this year was:
    25. Something I did for somebody this year:
    26. If I can change something about last year, I would:
    27. This year I am thankful for:
    28. The person of this year is:
    29. Three words, which summarize this year the best are:
    30. If you can travel back in time (to the 1st of January 2017) what advice would you give to yourself?

The most important thing I learned in 2017 was if I start something new and I am open-minded and hardworking, further good things can happen to me. The best example for this was our moving. I was afraid of leaving our home, but as I stepped out of my comfort zone I felt I am stronger than ever before. That was the time when I decided to apply for my ever-first triathlon race and start this blog about my first marathon. Thanks to the blog I got to know many people, I could write my thoughts out of me, it helped me a lot in the conscious preparation and I could smuggle back old passions to my life – television, and writing.

Of course I had failures this year, but afterward, I appreciate them, because they lead to better things, which fit more to my personality.

This year I started new things, which could be unusual or weird from me first, but there were a bunch of people supporting me, who believed in me more than I and never doubted my decisions. My boyfriend, best friends were there for me, motivated me and let themselves be inspired by me, for which I am really thankful. But I am the most grateful for my parents. They are the ones, who would jump into the car and come for me if I were in trouble at the end of this universe. I can never disappoint them really and this is not my merit, but theirs. They never forced their will to me, they got acquainted with my strengths and headed me for the direction, which suits me the best. They were proud of me if I started something new and always helped me to reach my aims. I think no one can dream of more loving parents. I am happy they were with me last year and they are going to stand by in 2018 too.

So these are my thoughts about 2017 and I am looking forward the next year, in which I hope I can realize one of my biggest dreams and I could become a marathonist!

And I highly recommend you to watch ‘About body and soul’ movie (17. question), before it gets the Oscar and all the cinemas will be full! 🙂

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑

%d bloggers like this: